Babits Mihály: Babona, varázs
2006.01.13. 09:20
Babits Mihály: Babona, varázs
Nem szánom én az ostobát, kinek üres a mennyek boltja: ki méltó látni a csodát az a csodát magában hordja.
Az este a kertek alatt jártam és elborúlt az élet: az Este varázspoharat boritott a földre hogy éj lett.
Hirtelen, árva éjszaka (szomoru, mégis szép varázs volt); és a fák alatt egymaga lassan feljött az óriás hold.
Lám, mondtam, egy arany gyümölcs! Égő gyümölcs az ében ágon! Ó melyik napkeleti bölcs varázsol ílyet Indiákon?
Ó nagy varázsló, titkos Est ki elborítod e világot, Kinod nedves ecsetje fest zajtalan éjjel száz virágot:
varázsköpönyeget terít kezed és elnyomja a későt; - Szüzeknek alvó testeit érni mintázza néma vésőd:
Te mintáztad őt is, te bölcs, sok régi lányos éjszakáján hogy érve majd arany gyümölcs legyen életem ében fáján;
mert te vagy a nagy Érlelő. - ekkor a hold feljött a fáról furcsán mozogva jött fel ő regélve még Amerikáról.
Felhők kapkodtak szerteszét hideg sejtelmek szele támadt, s halottam ideges neszét a rángatózó ijedt fának.
|